A költoi szó által történo tanúsítás Celan válasza arra, ami megtörtént. Lyotard pontosan fogalmazta meg ezt a helyzetet Le Différend címu (Der Widerstreit. Fink Verlag, 1987) könyvében: aki panasszal él, azáltal válik áldozattá, hogy megfosztják bizonyító eszközeitol, hogy megrabolják attól, ami miatt panaszt emel. Miként élhetne a költo panasszal, aki számára mindazok és mindaz, akik és amik a buntett elott az o életéhez tartoztak, nem léteznek, megsemmisültek. Helmut Böttiger az Orte Paul Celans (P. Zsolnay Verlag, 1996) címu nyomköveto könyvében írta meg egy Románián és Bukovinán át a szülovárosig, Czernowitzig visszavezetett út állomásait, ahonnan Paul Antschel (=Celan) élettörténete indult, ezeket a ma már nem létezo helyeket, az egykori életre emlékezteto helyeket. Mindaz, amibol és ahonnan Celan jött - nincs többé.

A vers önmagára utalt, visszautal magára, a választott nyelv az egyedüli bizonyító eszköz. Celan költészete "ellenszó" (Gegenwort), egyben "ellenfényt" G e g e n l i c h t vet a "Shoahbusiness"-re, mindarra, ami nem a folyamatos emlékezetben tartást szolgálja, hanem megörökít. Nincs közös hely és nyelv az emlékezésre, a szenvedésnek nincs egységes nyelve és elbeszélhetosége. "A holocaust áldozatainak tapasztalata, azoké, akik túlélték, és azoké, akik nem, folytonosan elsötétíti a jövot azzal, hogy egy megbékíthetetlen megértés örökségét hagyja ránk." (L. L. Langer - Social Suffering and Holocaust Atrocity. In: D3dalus, 1996. tél)

Celan valótlanít, mindinkább eltávolít bárminemu valóságtól, hiszen mindaz, ami valóságos (az emberek és a helyek) megsemmisült. Kerülo utat választ a valóságos meg- és bemutathatóságához, az ábrázolhatóság kerülo útja végén szembesülünk egy valósággal, amely keresett és végül elnyert (lásd Válasz a Librairie Flinker körkérdése. In: Celan G. W. 3. kötet, Suhrkamp, 1983). Peter Szondi fordulatával élve "a vers többé nem szól önmagáról, hanem van" (vö. Celan-Studien. Suhrkamp, 1972). Ennek az az, hogy vannak a jelentosége abban áll, hogy ellenerot és ellenállást fejt ki a szokásos nyelvvel és a meglevo valósággal szemben.

Itt térek vissza ahhoz a gondolathoz, amellyel írásomat kezdtem, amely szerint Celan számára az álomnyelv költoi alkalmazhatósága is változáson ment át. Ezt legegyszerubben úgy fogalmazhatjuk meg, hogy az álomszimbólumok költoi alkalmazását mindinkább felváltja az álomnyelvre jellemzo eldöntetlenség és egyben a nyelv olyan alkalmazása, amely során a nyelvileg közvetített folyamatosan ellenállást fejt ki. A szavak "antitetikus használatáról" beszélt Freud az Über den Gegensinn der Urworte (1910) címu írásában, a szó ellenállást fejt ki, ellenerot gyakorol az egyértelmu le- és átfordíthatósággal szemben. Celan líráját, költoi nyelvét ebbol a szempontból vizsgálni, úgy gondolom haszonnal járhat.

Freud a tízes évek közepén Bécsben tartott eloadás-sorozatában: Vorlesungen zur Einführung in die Psychoanalyse (Fischer T. Verlag, 1995) kitért az álom, a benne munkáló erok és az ezek következtében fellépo torzulások (Traumentstellung) viszonyára. Megállapította, hogy éppen az álom torzulása vagy inkább elállítódása (Entstellung) az, ami számunkra az álmot idegenszerunek és érthetetlennek tünteti fel. A fellépo torzulások, illetve bizonyos összefüggések az ún. álomcenzúra nyomán jelentkeznek, úgy, mint a háborús idoket élo Bécs néhány napilapjában megfigyelheto volt - emlékeztetett Freud eloadásában -, a cenzúrázott üres, fehér helyek, melyek megszakították a szöveget. "Azt mondjuk, hogy a kihagyott, mormolás által (ti. Freud egy páciensének az álmát idézi fel, amelyben bizonyos álomban lezajlott beszédhelyzetek érthetoségét mormolás, zaj teszi összefüggéstelenné, itt most az álomtartalom nem érdekes a számunkra - B. B.) elfedett álombeszéd cenzúra áldozatául esett.
Kifejezetten álomcenzúráról (Traumzensur) beszélünk, amelynek része van az álom torzulásában.
Mindenütt, ahol a manifeszt álomban hézagok/szakadások (Lücken) vannak, azt az álomcenzúra okozza." (Freud: Vorlesungen...) Az értelmezésnek, s így van ez Celan költészetének értelmezésekor is, azt kell céloznia, ahol kihagyások (Auslassungen), módosulások (Modifikationen), az álomanyag átcsoportosítása (Umgruppierung) jelentkezik. Az ekként jelentkezo torzulások és deformációk, a "normális" nyelvhasználatnak esetleg teljes ellentétébe történo átfordulása az értelmezo munkát arra irányítja, hogy megrendítse az értelmezésnek való ellenállást (Deutungswiederstand), amely az álomcenzúra objektiválódása, illetve rögzülése eredményeképp adódik. Az ellenállás az át-állítás/torzulás (Ent-stellung) fenntartását igyekszik elérni. Freud zseniális értelmezo eljárása elénk tárja a nyelvileg közvetített normalitásáról és az egyenes vonalú narrációról szott naiv képzet tarthatatlanságát.

Celan lírájának ez annyiban lehet magyarázata, hogy a költo életmuvében mind tudatosabban él a fenti értelemben vett antitetikus szóképzéssel, azzal a töredezett, hiányos nyelvi megformálással, amely mintegy ellenállásokat helyez el, azzal a céllal, hogy kikényszerítse az értelmezés munkáját, és meggátolja a puszta lefordítást. Sarah Kofman helyesen állapította meg a Graphematik und Psychoanalyse címu tanulmányában (in: Kofman - Derrida Lesen Passagen Verlag, 1987), hogy az álomnyelv nem lefordítható, mivel egyedülálló energetikai rendszer, és a cenzúrában megnyilatkozó ero - miként Freud említi - maga is belejátszik az értelem képzodésébe, amely sohasem tisztán reprezentált. Az értelem nem tisztán re-prezentált, eloálló, hanem el-állított vagy inkább torzult. Ez az ellenállásokkal telített nyelv Celan költoi nyelvhasználatában meghatározóvá válik. Szép példája ennek az Atemwende elso ciklusából vett két vers (a versek Celan Gedichte II. Suhrkamp, 1992. és magyarul Paul Celan versei. Ford. Marnó János. Enigma, 1996):

STEHEN, im Schatten
des Wundenmals in der Luft.
Für-niemand-und-nichts-Stehn.
Unerkannt, für dich allein.
Mit allem, was darin Raum hat,
auch ohne Sprache.

ÁLLNI, a sebhely árnyékszorosában.
Semmis-senkiért-állás.
Magadért, mindannyiszor.
Mindazzal, ami benne térül,
szó nélkül akár.

A költore a levegoben levo sebhely árnyéka vetül, de ott áll, Gadamer kifejezésével élve kiáll/kitart/helyt áll, és ezáltal igazol/tanúsít valamit, amire minden bizonyíték kevés (standhalten=etwas bezeugen, vö. Gadamer: Wer bin Ich und wer bist Dué In: Ges.Werke 9. kötet, Mohr Verlag, 1993). De vajon kiért és miért áll ki - senkiért és semmiért, nincs semmi és nincs senki, akiért ki kellene állni, mégis ott áll azért és azokért. Minden megsemmisült. Amiért ott áll, az éppen a megsemmisülés - a "Wundenmal" a német etimológiai eredet (ófelnémet és gót eredete) szerint: a "Meil", illetve "Mail" jel, mocsokfolt, bun, szégyen és redo/zet. A költo ismeri fel, fogja fel ezt az árnyékot/szégyent, mely a földre vetül. Egyedül rá vetül, egyedül ot érinti ez a szégyenfolté egy képzodik, mindezzel együtt, egy tér, melynek leírásához vagy megfogalmazásához nincs nyelv. Gadamer úgy fogalmaz: "Nem valamiért/valami miatt vagy valakiért áll ott, úgyszólván egyedül magáért áll ott, és ezért fel nem ismerve/ismeretlenül (unerkannt)." (Gadamer uo.) Ez a néma tanúságtétel, ez a kiállás az egyedüli bizonyíték mindarra, aminek a nyelv/a kimondhatóság hiányában is helyet kell kapnia. Mindaz, aminek itt/abban helye van, vagy éppen helyénvaló. Mindaz, ami eronek erejével megtart ott és anélkül, hogy lenne hozzá mérheto nyelv, hiszen mindaz mértékevesztett. A költoi nyelv éppen ezt a hézagot, törést és hiátust, a felmérhetetlen veszteségbol fölé tornyosuló kifejezhetetlent teszi nyelvileg közvetíthetové. Az álomcenzúra példájára visszatekintve: a nyelvileg közvetített, a szó által kifejezett és a "cenzúra" alá eso egybetartozik az értelemképzodésben. A ki nem mondott és ki nem mondható energetizál, ellenállást fejt, és végso soron a "fehéren maradt" sorok olvasására kényszerít.
Celan tudatos ciklusépíto volt, és ezért joggal fordulunk a következo vershez, hogy talán jobban értsük az elotte levot:

DEIN VOM WACHEN stößiger Traum.
Mit der zwölfmal schraubenförmig in sein
Horn gekerbten Wortspur.
Der letzte Stoß, den er führt.
Die in der senkrechten, schmalen
Tagschlucht nach oben
stakende Führe:
sie setzt Wundgelesenes über.

ÉBERSÉG ÁLTAL döfos álmod.
A szarvába rótt tizenkét
csavarmenetü szónyommal.
Utolsót döfi a kürt.
ImO a szuk naptorok örvényén
felfelé csáklyázó komp:
méri át a sebüzenetet.

Aligha kétséges, hogy ez a vers lehetové teszi számunkra a megelozo jobb megértését is. Nézzük megint sorról sorra: az ébredés átüti, felökleli az álmot, vagy inkább félretaszítja, s a magához téro alvót a bemetszett, bevésett nyomok/szavak olvasására inti. Az utolsó öklelés nyomán, azt követoen a mélybol emelkedon, a fényt szuken átengedo nyiladékon felfele tart egy, a veszélyes partok közt mozgó komp, mindaz, ami a nyelvbe foglalható, mindaz, ami felhozható abból a mélységbol, ahova alig hatol le a fény. Ez az emelkedo "eszköz" közvetíti, fordítja át azt, ami felsebzett, foltokkal, a szégyen foltjaival borított, és visszahagyott az olvasásnak, ami azért is felsebzett, mert oly sokszor tér vissza hozzá az alvó álmában. Az olvasás, a mélybol felhozott üzenet, a nyelvi közegbe átvitt álom, amely magán viseli a nem gyógyuló sebet. Gadamer értelmezése szerint az álom az ébredés folytán válik "stößig"/döfossé, de tudjuk Freud elemzése nyomán, hogy az álomtartalom meghatározott helyei az álomcenzúra alá esnek. Ezek a "kicenzúrázott" és így elnyomott helyek a felfejtés számára megütköztetok, visszataszítók, megbotránkoztatók - "höchst anstößig" - írta Freud. A botrány és megütközés szüli, fordítja át a mélyben, az álomban manifesztet a költoi szóba. A vers a megütköztetonek (Wundgelesenes) az átkerülése a szóba, ami a teljes megfejtésnek ellenáll.
Mindaz, ami ezeken a helyeken megütközteto (Freud megfogalmazása szerint - "die Anstößigkeit dieser Stellen") kényszeríti az értelmezot az ismételt olvasatra, egészen a felsebzésig.
Renate Böschenstein-SchÖfer egy szép elemzésben (Traum und Sprache in der Dichtung Paul Celans. In: Argumentum e Silentio. International Paul Celan Symposium kiad. A. Colin W. de Gruyter Verlag, 1987) kitér erre a versre, és arra figyelmeztet, hogy a szarv nemcsak az agressziót jelenti, hanem az álomban elénk tuno igazságtartalmát is. Az Odüsszeia egy helyére utal, melyet most a jobb érthetoség kedvéért egészében idézek

"Vendégem, hidd el, vannak hiu, balgatag álmok,/ s nem mind teljesedik be az ember elott. Hisz a gyönge/ álomképek két kapun át jönnek közelünkbe:/ egy szaruból készült, elefántcsontból van a másik./ fs amely álomkép kicsiszolt csonton csúszik által,/ az mind csal, hiteget és mutogat teljesületlent; és amely álomkép simított szarun át szalad útra,/ színigazat mutat az, ha az ember látja szemével."
(XIX. 562-569, ford. Devecseri Gábor)

Talán az is elfogadható, hogy a sófár hangja vallási dimenziót hoz a versbe, a remény és ítélkezés hangja ez, a magyar fordítás helyesen kürtrol beszél. De emlékeztethetünk a szombat beköszöntése elotti harsonaszóra, amikor már nincs helye a fegyvereknek: "[És lesz ido...] és eltörik kardjaikat kapákká és dárdáikat kacorokká és nem emel nép fegyvert nép ellen és nem tanulnak többé háborút." (A Talmud könyvei, Korvin Testvérek nyomdája, 1921-1923. oj kiadás Babits Antal, 1989)

Miként Renate Böscheinstein-SchÖfer kiemeli, Celannál nem játszik szerepet a vizualizálás, sem pedig a narratív mozzanat, nem ez az, amin keresztül az álom és a szó közti viszonyt megteremti, talán itt is az esztétizálást kerülte. Ugyanakkor kétségtelen, hogy muvészetének meghatározó eleme a ketto közötti viszony felforgató, inverz alkalmazása. Ez pedig Freudra visszautalva abban áll, amit o "Verschiebung"-nak nevezett, az állandó eltolást, módosulást és újrarendezést értve ezen, ami folytán a kimondható és a kimondhatatlan, szó és álom közti viszony és tér állandóan módosul és eltolódik, megteremtve az idoben és idolegesen az érthetoség egy másfajta feltételét. Az ember léte, az ember nyelvre utalt léte csak lassan és kerülo úton enged teret annak, ami ot lényege szerint érinti.
Celan szándéka itt és máshol is nem a valóság "megköltése" volt, nem az Auschwitz utáni trauma reduktív lokalizálása és a valóság nevében irodalmi alakzatokba foglalása (G. Hartman a Collegium Budapest szervezésében 1995 nyarán tartott eloadására utalok, amelynek kéziratát Sajó Sándortól kaptam meg, amit ezúton köszönök neki: Reading the Wound: Holocaust Testimony, Art and Trauma), hanem a valótlanított valóság nem nyilvánvaló, rejtett archeológiája iránti érzék növelése. Ez a költoi nyelv, mint o maga fogalmazta, "vielstellig", azaz helyiértéke nem rögzítheto egyetlen ponton, nem enged szilárd rögzítést és egyértelm szintakszist -, a fent említett antitetikus szerkesztés jellemzi költoi nyelvét álom és szó viszonya