2004 Április 27.kedd

Sokat gondolkoztam azon,hogy igazunk ,vagy talán vélt igazságunk

tudatában cselekszünk,aztán cselekedeteink az idõ múltával

életpályává, netán életmûvé/melyet aztán rendszerezni is

szoktak/alakul-és végig fennmarad a tévedés lehetõsége-vagyis nem a

helyes úton jártunk, csak ugy teszünk mintha ismerös lenne az általunk

meghatározott világ.Miképpen jön létre ez az állapot, és egyáltalában

képesek vagyunk e arra ,hogy felismerjük a tévedést magát és

pályátváltoztatva más dimenziók felé vegyük az irányt. Ugyanakkor

az eltöltött idö és a körülöttünk lévõk hajlamosak arra ,hogy bizonyos

szellemi sémákba netán fiókokba /filebe/ rakjanak /elmentsenek/ és

akkor már nincs "más kigázolás" maradnunk szükséges jónak, vagy

rossznak az asztalánál .Valószínüleg azért mûködik egy belsõ ellenörzö

rendszer, az izlés fennhatósága alatt, amely bizonyos dolgokra

jelzéseket ad, és egyfajta iránytûként mûködik.

Viszont ha arra gondolunk/felbuzdulva az északi sark példáján, ami

mindig mozgásban van/ hogy kitüzött céljaink is állandóan elcsúsznak és

lényegében pontosan meghatározni Õket képtelenség -akkor viszont a

helyes irány hiányában a napi kordínáták határozzák meg azokat a

pontokat melyeket összekötve/feltéve ha akarjuk/észrevehetjük életünk

népszerüségi indexének alakulását,magát az indexet és annak hatásait

Mire jó ez -nem tudom ,mindenesetre nem árt néha szembenézni

önmagunkkal ,valószínüleg nincs is más megoldás